
A futás az egyik legtermészetesebb mozgásforma, már gyerekkorunkban elkezdjük űzni ezt a sportágat. Ennél egy kicsit talán összetettebb a futás módszertana, de egyáltalán nem bonyolult. Praktikus, hiszen nem kell más hozzá, mint egy kényelmes futócipő (a kezdetekkor egy sima sportcipő is megfelel), valamint olyan ruházat, amiben könnyedén tudsz mozogni. Unalmasnak egyáltalán nem mondható, hiszen a terep változtatható – legyen szó akár atlétikai pályáról, aszfaltról, erdei terepről, lépcsős edzésprogramról, stb. Végezhetjük egyedül – zenével vagy a gondolatainkkal – vagy akár csapatban is. Szerencsére manapság már sok városban, esetleg kisebb településeken is van mód ingyenesen csatlakozni futóedzésekhez. Ez a lehetőség kezdésnél jó döntés lehet, hiszen olyan futóktól, edzőktől lehet elsajátítani a futótechnikát, akik már régóta benne vannak ebben a sportban.
Az előrehaladásod, teljesítményed pedig ma már könnyen mérhető. Okostelefonra, okosórára számtalan applikáció tölthető le, ami az idő és a táv mérésén kívül sokszor az elégetett kalóriákat, a szintkülönbséget, és az útvonalat is nézi, ezeket az információkat pedig elmenti, így vissza lehet nézni a korábbi adatokat. A fővárosi futóversenyek remek lehetőségek arra, hogy inspirációt, ill. motivációt szerezz. Ezeken az eseményeken a hangulat leginkább egy fesztiválhoz hasonlít, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, lányok és fiúk együtt futnak, ez pedig egy született futónak felemelő érzés lehet.
És hogy mire jó a futás? Megdolgoztatja az egész testet, növeli az állóképességet. A futás a leghatásosabb kardió edzésnek bizonyul. A legegyszerűbb és legjobb választás, ha egészségesebbek szeretnénk lenni, jót tesz a kardiovaszkuláris rendszernek (vagyis a szív-és érrendszernek), valamint a légzőrendszerre is pozitív hatással van. Nem csak fizikailag, de mentálisan is jót tesz a szervezetnek, hatékony stresszlevezető. Ha pedig az erősítő edzések mellé szeretnénk beépíteni, egy átlagos konditeremben is találhatunk már futópadot. Rossz idő esetén szintén jó megoldás lehet a futópad. A futópad előszöri használatakor kérjünk nyugodtan segítséget a konditeremben tartózkodóktól! A tapasztaltabbak tudnak segíteni a beállításokban és a használatban egyaránt. Soha ne lépj rá a futószalagra úgy, hogy gyors sebességre van állítva, inkább sétálással kezdj! Így ugyanis nem csak egy lehetséges balesetet előzöl meg, de a bemelegítést is nagyjából letudod. Előny még, hogy a futópad külön méri az idődet és a teljesített távodat, ezen kívül pedig te állíthatod be a szalag sebességét, így akár egy teljes intervallumedzést is megvalósíthatsz ezen az eszközön.
Ezek után nincs kifogás – ha egyedül vagy, azért, ha többen vagytok, azért. Ha jó az idő, azért, ha rossz az idő, azért. Ha megmozgatnád a tested azért, ha levezetnéd a fáradt gőzt, azért. Cipőt fel, kóstolj bele a futás ízébe! Garantáljuk, hogy pár hét, és Te is futóbolond leszel!