Kalóriaszámlálás – igen vagy nem? - Király Fitness

Király Fitness

A legtöbb fogyókúrának alappillére a kevesebb kalória bevitele. Ez egy darabig még működik is, ám amint elkezdünk bepánikolni attól, hogy akár egyetlen kalóriával is többet ettünk, mint kellett volna, elkezdődik egy egészségtelen ultra őrült számolgatás, ami nem igen tesz jót egészségünknek sem testileg, sem pedig lelkileg. Felmerül tehát a kérdés, ha nem nézzük nap, mint nap, mennyit eszünk, visszahízunk azonnal? Mi az igazság?

A hosszú távú diétához nélkülözhetetlen a kevesebb kalóriabevitel, ez bizonyos. Azonban nem ez az egyedüli szempont: fontos a szénhidrát-, és a rosttartalom, valamint az egészséges összetevők is. A kalóriaszámolás előnye és hátránya is egyben, hogy akár kakaóscsiga, akár pizza kerül a gyomrunkba, ezek fogyasztásával is elérhető, hogy valaki a korábbiaknál kevesebb kalóriát fogyasszon, ha elkezd számolgatni. Ez azonban biztosan nem az egészséges fogyás titka. Mikor és hogyan érdemes tehát kalóriát számolni? Leginkább a diéta elején és végén.

Azonban segítség lehet még a diéta legelején, ha pár napig a hétköznapi étkezés kalória-bevitelét megszámoljuk, ugyanis így nagyjából kapunk egy teljes képet arról, mennyit eszünk egy nap, mennyit kellene, és tájékozódunk, hogy milyen ételtípusok mennyi kalóriát tartalmaznak, ami szintén nagyon hasznos lehet.   Ezután érdemes megvizsgálni a valószínűsíthető kalória-igényünket, pontosan azért, hogy ne essünk át a ló túloldalára zéró kalóriával. Ám ez az alpont a tévhittel ellentétben nem csak a testsúlytól függ. Fontos szempont még a magasság, az életkor, a sportolási szokások, a munka típusa, valamint az anyagcsere gyorsasága. Hasznos lehet lépcsőzetesen csökkenteni a kalória-bevitelt, ezáltal nem érint minket hirtelen a teljes életmódváltás.

A fogyás az elején sokkal gyorsabb, amíg nagyobb testsúlyból kell veszíteni, később viszont belassulhat, amikor már kicsi a felesleg. Ezen a ponton érdemes tovább csökkenteni a bevitt kalóriát, azonban aki rögtön a legalacsonyabbal kezdi, az ezt nem tudja megtenni. Ráadásul sokkal nehezebb a diéta, ha hirtelen csökkenti a bevitt kalóriát, és nehéz hosszú távon fenntartani, sőt még az anyagcserét is összezavarhatja! A legjobb, ha a diéta előtti kalóriaszámolást nem mindennapos számlálás követi, hanem az étkezés megreformálása. Majd a diéta legvégén érdemes visszatérni a számoláshoz, amikor már az utolsó kilókkal küzd a diétázó, és az említettek szerint lassabb a fogyás üteme.

Manapság oly sok applikáció létezik, melyeket letöltve a telefonunkra azonnal beírhatjuk napi szinten lebontva, mit ettünk, s este megnézhetjük, sikerült-e teljesíteni a kitűzött napi célt. Mégegyszer hangsúlyozom, nem érdemes őrültek módjára belevetni magunkat, mert sokkal többet tudunk vele ártani, mint amennyit használna. Hidd el, nem éri meg egy hét alatt leadni 5 kilót, hogy utána dupla annyi vissza is jöjjön.

Nálunk, a Király Fitness teremben sok szuper edző és egy kiváló táplálkozási tanácsadó is segíti nap, mint nap a diétázók, sportolók munkásságát, hogy mindenki képes legyen kihozni önmagából a legjobbat úgy, hogy közben még élvezze is.

A képek csak illusztrációk.

 

Hozzászólás

KOSARAD
  • A KOSARAD ÜRES, VÁLASSZ TERMÉKEKET.